Tele vagyok frusztraltsaggal.

Nemcsak en, Te is. Mindenki. Es miert? Hogy lett ez?

A gyerekek annyira felszabadultak, annyira termeszetesen reagalnak mindenre. Aztan ahogy nonek, mi ugy taplalunk belejuk szorongast azzal, hogy neveljuk oket. Hogy "ezt nem szabad" es "Ezt nem mondjuk" es "Igy nem viselkedunk". Aztan ebbol lesz az, hogy mar semmi oszintet nem mondunk es csak ugy viselkedunk, ahogy illik, nem ugy, ahogy a termeszetunk diktalna. Es ebbol lesz az, hogy amikor mas gyerekek pocskoljak egymast vizzel, Te csak allsz szelen, mert "vizes lesz a ruhad". Igen, en voltam.

Az utobb idoben probalom kibontogatni ezeket a frusztraciokat es levetni a beklyokat. De minel tobbtol szabadulok meg, annal tobb ujat talalok. Mert jo gyerek akartam lenni, soha senkinek semmi gondot nem okozni. Azt pedig ugy lehet, ha nem csinalsz semmit. Igy van az, hogy mara mar szinte kenyszeresen mindennek es mindenkinek meg akarok felelni.

Amennyire eddig magamon tapasztalom, onnan lehet tudni, hogy az emberben mennyi (tobbnyire gyerekkori) frusztraltsag van, hogy mennyire konnyen lehet zavarba hozni, es milyen gyakran erzi azt, hogy "errol nem akarok beszelni". Lehet, hogy kivulrol nem latszik, mert felnottunk, ugyhogy azzal egyutt, hogy szorongok lettunk, elrejteni is megtanultuk azt. Ezert van, hogy egy viccel elutjuk a dolgot, vagy csak annyit mondunk, hogy "Hat igen", hogy reagaljunk is, de ne menjunk bele a dologba. Vagy azt eszrevettetek mar, hogy milyen keves emberrel lehet ugy lefolytatni egy komolyabb beszelgetest, hogy vegig egymas szemebe neztek? Nem olyan betegesen, pislogas nelkul :), hanem ugy, hogy kozben nem a teasbogret piszkalja, nem kapargatja az asztalt, nem suti le a szemet. Velem sem lehet, es erre is csak nemreg jottem ra. Az utobbi idoben neha mintha konkretan ugy ereznem, hogy az illeto belem lat. Mert lehet abban valami, hogy a "Szem a lelek tukre". Es mindenki csak azt lassa, amit en meg akarok mutatni. Mert ilyen ez a vilag, nyiltan mar nem illik jatszani.

A gyerekek szabadok. Minel kisebbek, annal inkabb. Ha nem szeretnek valakit, megmondjak. Ezert szorakozunk rajuk annyit. Azon, hogy tenyleg milyen zavarbaejtoen, gond-nelkul-megalazo modon oszintek. Aztan, ha felnonek, ez ugyanezt csinaljak, mar nem nevetunk, hanem lebunkozzuk, es ok lesznek a neveletlenek, vagy a flugosak. Pedig nem az lenne a normalis? Hogy ha valakit nem szeretek, akkor megmondhassam neki, hogy nem vagyunk egy hullamhosszon, nem pedig beszelgetek es osszenevetek vele dolgokon csak azert, hogy ne bantsam meg? Es ha valaki olyasmirol beszel, ami nem erdekel, akkor miert erzem a kenyszert, a kesztetest, hogy minden eromet osszeszedve ugy reagaljak, mintha oszinten tetszene, amit mond?! Es ha megkinalnak valamivel, miert nem lehet azt mondani, hogy "Nem rossz, de ettem mar jobbat" anelkul, hogy megharagudna? Ne ertsetek felre, en is megharagudnek, meg azt gondolnam (mert ki persze nem mondanam, nem ugy neveltek), hogy "Tudod, mikor eszel itt legkozelebb..". Hanem arra probalok ravilagitani, hogy MIERT van ez? Hogy felszinesen elhessunk egymas mellett? Van egy olyan oszinte kapcsolatotok, amirol pontosan meg tudjatok mondani, hogy a masik szemely mit gondol rolatok?
Ha szerencsenk van, akkor, ha mas nem is, a parkapcsolatunk ilyen. Ok latjak az osszes hibankat, es ha artunk vele magunknak, szolnak rola. Fecarol peldaul tudom, hogy az osszes problemamrol, aminek en tudataban vagyok, arrol o is tud. Mar csak azert is, mert ha eszreveszek magamon valamit, azt elmondom neki, hogy megbeszeljuk es ennyivel is kozelebb legyek a valtozashoz. 

De sokan nem, hogy egy masik embernek, de meg onmaguknak sem ismerik el, hogy van bennuk valami rossz, valami defekt. Hanem elhessegetik, es meg csak eszukbe sem jut megoldani, feloldani a problemat. Hanem ugy tesznek, mintha nem lenne, amitol az csak meg tobb gondot okoz.Aztan persze, hogy szorongunk. Miert nem opcio az manapsag (regebben meg meg inkabb nem volt), hogy "kigyogyitjuk" magunkat a rossz tulajdonsagainkbol? Es nem arra gondolok, hogy ma reggel is Feca csokitortajat ettem reggelire es ez nagyon rossz szokas. Hanem arrol, hogy peldaul orok elegedetlen vagyok.  Vagy arrol, hogy felek az uj dolgoktol, vagy hogy uj emberekkel sokszor nem tudom az igazi onmagamat adni, hanem kell egy kis ido, amig beprobalkozom olyan poenokkal is, peldaul, amik rosszul is elsulhetnek. Miert nem az ilyenekre gyurunk ra a hasizom helyett?

Azert en kicsit ugy latom, mintha az emberiseg kezdene...talan felebredni. Nem tudom. De abban, hogy mindenhol olyan parnakat, ruhakat, tapetakat, kepeket lehet kapni, amik arra hivjak fel a figyelmet, hogy a penz nem szamit, az elmenyek a fontosak; vagy hogy nevess sokat; ismerd meg onmagad; legy boldog, mert csak egyszer elsz, stb., ebben azert en biztati jelet latok. Vagy ez csak egy hullam, ami hangzatos es lazado ebben a penz- es sikerorientalt vilagban?  Ugye nem?

Valamelyik nap megneztuk Fecaval a The Day The Earth Stood Still-t, amiben az idegenek azert jonnek, hogy megmentsek a Foldet. Tolunk. Tokre megertem. Mert olyan rossz uton haladunk..minden szempontbol. Legalabbis amikor nagyban nezem a kepet, ezt latom. Aztan, mint ahogy a filmbol is lejon, az emberek jok, ha rajuk zoom-olsz. En nagyon sok jo embert ismerek, szinte csak jo szandeku, "barmikor-rabiznam-az-eletemet" emberekkel vagyok korulveve. De akkor hol romlik el a dolog? Hogy engedhetjuk, hogy olyan emberek vezessek az orszagot (nemcsak a mienket, hanem a vilag orszagait), akik csak a gazdasagrol beszelnek es csak a penzt hajhasszak, hogy szamokat mutassanak fel ahelyett, hogy tenylegesen boldogga tennek az emebereket?

Bocs, ha kicsit erthetetlen voltam, de eleg kaotikusak bennem meg ezek a gondolatok. Vagyis tobbnyire erzesek.

Inkabb csak "wake me up, when it`s all over, when I`m wiser and I`m older". Es hagyjatok a gyerekeket, hadd LEGYENEK!