Sziasztok!
Ez a Húsvét is eltelt, bár nem mintha annyira bánnám..:) Nem tartozik a kedvenc ünnepeim közé, hogy teljesen őszinte legyek. De idén megúsztam a kölni-áradatot, mert itt nem szokás, hehe. ;)
Egy éve ilyenkor kirándultunk, akkor láttuk először az óceánt. (Hihetetlen, hogy az írek, spanyolok, magyarul "óceán-tulajdonosok" mennyire rá tudnak erre csodálkozni..) Idén inkább dolgoztam. ;) Na nem, mintha az én döntésem lett volna, de ilyen időben amúgy sincs kedve kirándulni az embernek, mert higgyétek el, itt sem jobb a helyzet, mint otthon. Tesséklássék Remélem, ha egy hónap múlva kattintotok erre a linkre, már legalább egy tízessel többet fog mutatni. Februárban még eléggé zokon esett ez az időjárás, de most már valahogy nem izgat, megyek, teszem, amit tennem kell, és azon kívül, hogy mindennap elmondom, hogy "Hát, ilyen hideg még nem volt, mióta kijöttünk", nagyon nem érint meg a dolog. Majd jön, ha jönni akar, vagy ha úgy gondolja, megérdemeljük. De az biztos, hogy most mindenki örömtáncot fog járni, ha végre beköszönt a tavasz, és nem veszik olyan természetesnek ezután a világvége után. ;)
Feca most alszik, mert tegnap éjszaka dolgozott, és utána le sem feküdt, hanem ment a városba vásárolni, és mikor hazaértem a munkából, ezzel fogadott.
Nekem ennyit sikerült hozzáadni a húsvéti asztalhoz:
Szép, mi? Ehetetlen lett. Úgyhogy a sütőből egyből a kukába mászott. Hajlamos vagyok elismerni a hibáimat (többnyire..), de ez most nem egy olyan nap. Mert nem az én hibám. Egyáltalán nem. Semmi közöm hozzá. A sütő utálja az ilyen kelt tésztás dolgokat, és ezt már olyan sokszor adta a tudtomra, hogy lassan kezdek hinni neki, és elfogadni, hogy itt bizony soha nem fogunk ilyeneket enni. Csak szagolni, mert az illata nagyon jó volt. De ettől csak szomorúbb a dolog. Na mindegy, fátylat rá, túlélem, megesett már nem egyszer, nem kétszer. :D
Meg a lényeg amúgy is az, hogy az összes többi, amihez nem volt közöm, nagyon finom lett, és minden háziasszony (-féle..) tudja, milyen jó érzés leülni egy olyan asztalhoz, amin mindent más keze csinált. :) Mennyivel finomabb a hús, amit nem én rántottam, és a csirke, amit nem én sütöttem... Úgyhogy jó kis Húsvét volt ez is.
Annyi minden volt még a fejemben, de már egy órája leültem, és ebből 45 percig azzal foglalkoztam, hogy hogy tegyem be ezeket a rohadt képeket. Szigorúan lányok között nézve nem vagyok olyan béna "számítógépből", de ezek a képek ezen a blogon mindig kikészítenek. Most már értem a dörgést, de attól még mindig a "Hát ezt nem hiszem el, mi bajod van már?!" van a fejemben. Remélem, érezhető, mennyire cenzúrázva van ez az idézőjeles mondat. :)
Hogy más mi van? Hát az, hogy megint elmondhatom, hogy megvettük a repülő jegyeket, júniusban megyünk! :) Igaz, hogy csak két hétre, de nem lesz benne a karácsonyi rohanás, meg amúgy is jobb kétszer két hétre, mint egyszer háromra menni, neme? ;) Nagyon várjuk már megint. Mostanában nincs olyan nagy honvágyam, de talán azért sem, mert tényleg letisztáztam magamban ezt a dolgot. Hogy nem eljöttünk otthonról, hogy itt folytassuk, hanem megszakítottuk az otthoni életünket azzal, hogy kijöttünk pénzt keresni, hogy majd könnyebb legyen otthon, ha visszamegyünk. Amikor visszamegyünk. És így sokkal elviselhetőbb. Most érezhető csak igazán, hogy mennyire hosszú is volt az a múltkori 10 hónap. Hogy most jöttünk vissza, és már megint mindjárt megyünk. De szerintem így a normális. Kíváncsi vagyok, hogy így, másodjára mennyire lesz más hazamenni, mennyire fog lelkileg megviselni. Mert azt nem lehet mondani, hogy nem voltunk Karácsony előtt felkészülve arra, hogy mennyire rohadt jó lesz otthon. De még így is sokként ért az az "itthon vagyok" érzés és nyugalom, ami megszállt már akkor, mikor leszálltunk a géppel, arról nem is beszélve, mikor a saját ágyamban ébredtem fel másnap reggel. És meg lehet itt szokni a dolgokat, jól is érezheti magát az ember, de azt a nyugalmat szerintem 10 év ittlét sem tudná megteremteni. Persze, mi ezt nem szándékozzuk kipróbálni.
Amikor visszajöttünk ( MIÉRT (!!!!!) csinál ekkora távolságot, mikor enter-t ütÖÖk?!), még nem tudtam beszélni arról, hogy milyen volt otthon, úgyhogy, mivel még csak negyed 12 van, nyugodtan elmondhatom. :) Azon kívül, hogy kellemes és izgalmas és kényelmes és boldog és nagyon gyors, rá is ébresztett egy-két dologra. Például, hogy a pénz tényleg mennyire nem érték. Gyűjtögettünk, kuporgattunk, hogy majd ha hazamegyünk, a szülőknek meg a testvéreknek tök jó ajándékot vehessünk, és majd jól örülni fognak neki. Úgyhogy az első 3-4 napot azzal töltöttünk, hogy szaladgáltunk Nyíregyen, hogy megtalálhassuk a legjobb dolgokat. És már közben is lelkiismeret-furdalásunk volt, hogy nem vagyunk a családdal, de mikor megálltam egy percre, akkor esett le igazán, hogy "Azért nem vagyok otthon velük, hogy örömet szerezzek nekik?!". Ahelyett, hogy csak ott maradtam volna, beszélgetünk, vagy csak megadom nekik az érzést, a tudatot, hogy "Ági a szobájában van 10 hónap után". Mekkora hülyeség. Ancsa, neked volt igazad, mikor azt mondtad, hogy "Egy mézeskalácsnak is mindenki nagyon örült volna". Csak azt hiszem, ezzel akartuk bizonyítani, hogy van értelme, hogy kijöttünk. Meg azzal, hogy meghívjuk az embereket erra-arra. Persze attól is szarul, meg hülyének éreztük magunkat, mert nem tudtuk, hogy jön le a dolog. Úgy, hogy "Mert mi megtehetjük.." vagy úgy, ahogy mi éreztük, aminek mi szántuk, hogy "Mert szeretünk titeket, ennyi az összes spórolt pénzünk, de azt itthon, veletek, rátok szeretnénk elkölteni." Itt nekünk valahogy nincs értéke a pénznek. És ha most azt írnám, hogy "Nem úgy, mint otthon, akkor tökéletesen ellentmondanék annak, mint amit pirossal kijelöltem. :D Ebből is látszik, hogy mennyire össze vagyok zavarodva ezzel a témával kapcsolatban. A lényeg, hogy rájöttem, hogy a pénzen vett dolgokkal nem pótolok semmit, úgyhogy nem is erőlködöm ezután, de ha kávéra vagy lángosra akarom költeni, akkor azt otthon fogom.
A másik, hogy tényleg, amíg az ember ott él a barátok, rokonok közelében, fel sem fogja, hogy mennyi szeretetet és törődést kap. Hogy mindig van kihez menni és, hogy mindig jön valaki. Olyan természetesnek tűnik, hogy mindennap megkérdezi valaki, hogy mi újság vagy hogy hogy halad az ezazamaz. Mikor visszajöttünk, ez esett a legrosszabbul. Újra kiszakadni abból. Jó, nyilván, ebben a 3 hétben intenzívebben kaptuk a hogyvagy-okat, mint normális esetben, de biztos vagyok benne, hogy tőletek is naponta vagy kétnaponta megkérdezi valaki, hogy mi újság. És minden második embert tényleg érdekel is, hogy mi újság. :)
Lényeg a lényeg: éjfél van, elfogyott a kamilla teám, hatott is, úgyhogy megyek aludni.
De jó volt beszélgetni veletek. :)
Puszi és ölelés