Na, hát igen, megint itt vagyok. Ilyen az, ha az ember belejön, van ideje, sőt, még mondandója is.

Kezdem azzal, hogy vettünk ma egy jóóó nagy virágot. :)) Úgy örülök neki, hogy MÉG! :D
Kb 20 perc sétányira van tőlünk egy bevásárlóközpont, és van ott egy OBI-szerű hely. 3 dolgot vettünk eddig ott (két bögrét és egy csatos üveget), ebből kettő már el is romlott. Igen, egy bögre is el tud romlani, mikor lejön róla a dekoráció. Éppen még használható, de na... Nem azért vettük, hogy igyunk belőle. :) A csatos üveg meg eresztett, mindössze ennyi baja volt. De azért szeretünk oda visszajárni, én, személy szerint pont azért, mert az OBI jut eszembe róla, ahol otthon is igen gyakran megforultam, főleg így, Karácsoyn tájékán. ;) Na, és ma megláttuk ott ezt a kis szépséget a többiek között, beleszerettünk, úgyhogy el is hoztuk.

Nem tudom, mennyire ismeretes számotokra a viszonyom a virágokkal: én nagyon szeretem őket, de valahogy úgy látszik, nem jól. Mert még a legigénytelenebb fajták is meghaltak mellettem. De én mondom, ha belepusztulnak, is, felnevelek és megtartok egyet! :))

Ennek a becsületes neve, amúgy, Calathea Zebrina, gondolom, veszettül érdekelt mindenkit. :) Na de ha már ilyen kis kíváncsiak vagytok, mutatok pár képet is róla. Ím:

Ha bársonyosnak tűnik a levele, az azért van, mert ROHADTUL AZ!!!

Az a jó benne, hogy mindketten úgy érezzük (mármint Feca, meg én, nem  a virág, meg én), mintha társaságunk lenne. Amikor hoztuk haza, akkor is úgy nézett ki a táskából, mint egy kutya, mikor kidugja a fejét és úgy liheg ki az autóból. :) Így: 

Az ilyenekről mindig az jut eszembe, mikor Miskolcra kerültem egy kétágyas szobába, és, ugye, mindenkitől (családtól, barátoktól) elszakadtam, egyedül voltam, PLUSZ még a szobatársam is utolsó éves volt, úgyhogy kéthetente járt csak be egy napra. Nyilván, jó volt, hogy nem kell alkalmazkodni senkihez, de beszélgetni sem volt kivel. Kedves lány volt, amúgy, jól elbeszélgettünk, azokon az egy-egy napokon, úgyhogy tudta, hogy hogy érzek. Az egyik alkalommal, mikor lenn volt, azt hiszem, nem is találkoztunk egyáltalán, mert mire én visszamentem a koliba otthonról, addigra ő hazament. De hagyott nekem valamit. Egy gömbakváriumot, benne két hallal, és az volt a hozzájuk tartozó üzenet, hogy azért kapom őket, hogy ne legyek olyan magányos. Életem egyik legjobb és legnagyobb meglepetése volt. Nem is voltunk barátok, nem is ismertük igazán egymást, mégis megcsinált egy ilyet...És előtte soha nem is voltak halaim, úgyhogy nagyon örültem. Hiába nem beszéltek, nem szórakoztattak, nem mutatták értelemnek semmi jelét, mégis sokkal jobban éreztem magam attól, hogy ott vannak.

Ilyen ez a kis virág is...úgy feldobja  a szobát, rágjam meg! Teljesen más belépni. A tudat, hogy él még rajtad kívül ott valaki...

Na, meg tegnap voltunk karácsonyi képeket készíteni a városról, mert itt már tényleg nagyon megy, mint ahogy mondtam is. És mikor elindultunk, találtam 10 centet a földön. Felkaptam, mert "hülye azért nem vagyok". Mentünk tovább és ott ült a hídon egy hajléktalan, vagy ha nem is volt az, de kéregetett. Nem vittem magammal pénztárcát, pedig gyakran szoktunk nekik adni pár centet. Pont, mikor erre gondoltam, akkor mondja Feca, hogy dobjam bele a 10 centest. Meg is tettem, több, mint a semmi, sok kicsi sokra megy, miegymás. Mentünk tovább fényképezni, bámészkodni és mit találtunk? 5 eurót! Az eddigi legnagyobb!! (Vagyis Feca korábban talált már egy 20-ast, de azt leleményes ír aljanépek elvették tőle, na de ez az ő sztorija). Milyen durva "véletlen". Azt már nem adtuk oda, hanem "elvertük" a mekiben két dublasajtosra. Ami 4 euró volt, úgyhogy a maradék egyet szintén odaadtuk ma valakinek.

Minél kevésbé ragaszkodik a pénzhez az ember, annál könnyebben jön, azt kell, hogy mondjam. Érdekesek az ilyenek, neme?! :)

Na, de visszatérve az idő előtti (már akinek..) karácsonyi dekorációkra: mutatok belőle egyet-kettőt, tizet-huszat:

És hiába mondja Feca is, hogy korán van még ehhez, azért az "OBIban" az ő jóvoltából becsúszott az idei első hóemberünk. :) Na, persze, szerintem sem gusztustalan...

Remélem, gyönyörködtetek a képekben, mert öcsém, háromszor addig tartott őket átméretezni, mint megírni a levelet.

Meg is elégeltem hirtelen.

Legyen szép estétek, aztán bízom benne, hogy hamarosan jelentkezem. :)

Pusziölelés