Ujjdegáz!
Hogy két hónapja volt az utolsó bejegyzés. Nem így kellene egy blognak kinéznie, tudom. És annyiszor szeretnék írni mindenfélét, de akkor eszembe jut, hogy még ennek sem válaszoltam, meg annek sem, és akkor inkább leveleket írogatok. Így lehet az, hogy a blogon mutatott "aktivitásomtól" függetlenül szerintem szinte mindannyian tudjátok, hogy mi újság velünk.
Most például az, hogy Halloween volt. Nekünk az első itt, Corkban. Úgyhogy gondoltuk, megadjuk a módját. Nem kell nagy dologra gondolni, csak nem akartunk "pucéran" kimenni a sok zombi meg pókember közé, úgyhogy mi is vettünk egy-egy maszkot, jelmezt, hogy ne tűnjünk ki. Hát persze, hogy pont ezzel tűntünk ki, mivel a felvonulókat leszámítva a felnőttek nem nagyon öltöztek be. Legalábbis nem a felvonulásra, hanem az utána lévő bulikra, amik a bárokban voltak, ahova mi már nem mentünk. Úgyhogy kicsit hülyének éreztem magam, meg egy-egy rémült gyerekarcot látva szégyenkeztem is, hogy ilyen maszkban megyek 3-4 évesek közé, megalapozva ezzel az éjszakájukat..
Na és Feca is szépre sikerült azzal a kis véres röttyenettel az arcán. De azért teljesen hülyék nem voltunk, csak, mint kiderült, a zombiest 28-án volt.. Nekem inkább valami tündérnek kellett volna lennem, Fecának meg csontváznak. De jó volt így is. :)
Egyébként meg már Halloween előtt elkezdték leszedni az ilyen jellegű dekorációt és a karácsonyit teszik ki. Tudooom, korai, hovamég, miegymás, de én nagyon örülök neki!!!! :) Már elkezdték kipakolni a karácsonyi fényeket is, bár fel még nem kapcsolták. De szerintem az is napok kérdése. Olyan szempontból rossz, hogy aki nem akar ilyen korán Karácsonyozni, az sem tudja elkerülni, mert már tényleg lépten-nyomon ezekbe botlik a zember fiaborja. Állítólag nem sokára felállítják a nagy fát is. :)))
Aszongyák, ki fogok égni, mire odaérünk, hogy aktuális legyen (mert én már októberben is jártam a boltokat, hátha találok valami hangulatot), de nem hiszem, hogy ez lenne. Tavaly sem volt, meg előtte sem, pedig én mindig sokkal hamarabb kezdem, mint mások. November végén már tűkön ültem, alig bírtam kivárni, hogy felkapcsolják a fényeket a Korzóban.
Most azért is lesz nehéz kiégni, mert ha december közepére már esetleg kezdeném is megelégelni a dolgot (pff), akkor pont hazamegyünk és az otthoni hangulat teljesen más lesz, meg örömboldogság, hogy ott vagyunk Veletek. :) Szóval úgy néz ki, ez a Karácsony nagyon hangulatos lesz.
Már nagyon számolgatunk, hogy mennyi pénzre lesz szükségünk ahhoz, hogy mindent meg tudjunk otthon csinálni, amit szeretnénk, hogy idén végre ne kelljen egy sült kolbászra, gyrosra, forralt borra és kürtős kalácsra sem nemet mondani. De minél többet számolgatunk, annál rosszabbul érezzük magunkat, és annál jobban rágörcsölünk, úgyhogy részemről itt a vége a dolognak. Nem agyalok, nem számolgatok, mert ezzel megkeserítjük a készülődést, meg amikor Feca kap egy plusz szabadnapot (ami mindig jól jön emellett az állandó éjszakázás mellett), nem örül, hogy pihenhet, hanem az van, hogy "basszus, 80 euróval kevesebb". Úgyhogy szarok bele, ahogy lesz, úgy lesz, bármennyivel is megyünk haza, jól fogjuk érezni magunkat és szép lesz a Karácsony, mert ezen nem múlhat. Arról nem is beszélve, hogy az én munkám olyan kiszámíthatatlan, hogy lehet, hogy 200 eurót fogok keresni addig, lehet, hogy 2000-t. Szóval minden szempontból felesleges így számolgatni. Nem fogunk nagy lábon élni, ennyi, amit megtehetünk. Az, hogy közben jól vagy rosszul érezzük magunkat, nem befolyásol semmit.
Ja, igen, azoknak a kedvéért, akik még nem tudják, mondom, hogy december 18-tól január 8-ig otthon rontjuk a levelgőt. :) És 3 hétbe mindenki belefér, úgyhogy legyetek szívesek, ti is szakítsatok majd ránk félórát, mert nekünk ezalatt az idő alatt kell annyi élményt magunkba szippantanunk, ami ellát minket a következő fél évre. :)
Munkamunkamunka: Feca van, ahol volt. Kezd belejönni, egyre kevésbé megtörve jön haza reggelente. Értem ezt szó szerint is, mert egyre ritkábban töri meg a csillogást egy-egy pukli a kopasz kis fején. Most, amúgy, beteg, a másik szobában döglődik, szegény. Szerintem csak megfázott, de ismeritek, milyen , ő már ennél sokkal komolyabb dolgokban gondolkodik...:) Most itthon lesz 3 napig, úgyhogy remélem, sikerül meggyógyulnia. Forró tea, citroNY, Panadol, meg a méz lesznek a barátai. Helyettem. Mert én nem akarom elkapni. :D Csak vicceltem, persze, hogy itt leszek neki, ő is nagyon édes volt, mikor én betegeskedtem pár hete. Persze annyira gondoskodó nem volt, mint amilyen beteg voltam, mert szerintem a férfiak viselkedéséből kiindulva azt hitte, hogy fele annyira vagyok csak rosszul, mint amilyennek mutatom magam. :)
Na de visszatérve a munkára: az enyém, mint ahogy írtam is, elég kiszámíthatatlan . Össze-vissza dolgozom, mikor, mennyit. Van, hogy egy hétig egyáltalán nem megyek, de nem rég Natalie hazament egy hétre, úgyhogy helyette Viktorija volt a Shandonban a két gyerekkel. Csak hogy közben neki szóltak, hogy megkapta az egyik munkát, amire jelentkezett, úgyhogy be kellene mennie dolgozni. Így törpént, hogy 5 napon keresztül napi 6-8 órában én voltam a Shandonban, fogadtam a vendégeket, plusz vigyáztam a gyerekekre. Izgalmas, néha kétségbe ejtő, de összességében nagyon jó volt. Nem tudom, említettem-e már, de nagyon szeretem a gyerekeket. :D Úgyhogy most is nagyon jó volt a közelükben lenni még így is, hogy nekik orosz az anyanyelvük, nekem magyar, és angolul próbáltuk megérteni egymást és megérttetni magunkat. Nem mindig volt könnyű, de ehhez képest nagyon jól elvoltunk, és bár csak 5 nap volt, nagyon megszerettem őket. És az önbecsülésemnek is jót tett, hogy bármennyire is kaotikus volt néha a helyzet, meg tudtam oldani. Kellett is ez, mert mikor nem dolgozik az ember, munkát keres, minél tovább van ebben a helyzetben, annál inkább úgy érzi, hogy nem fogják felvenni sehová, mert nem képes semmire. Legalábbis gondolom, mások is így éreznek.
December elején pedig megint készül nyaralni -vagyis telelni- Natalie, de akkor már egyedül leszek a Shandonban. Gyerekek nélkül, de nagyobb felelősséggel. Persze addig még bármi lehet. Az is, hogy valaki felhív azzal, hogy neki én kellekk, és még az sem érdekli, hogy decemberben hazamegyek 3 hétre. Elég valószínűtlen, de ki tudja. Pont emiatt a 3 hét miatt, amúgy, nem is számítok rá, hogy bármilyen normális állást kaphatok. Hazudni nem fogok, sem titkolózni, mert annak hosszútávon semmi értelme, csak rosszul jövök ki belőle. Úgyhogy ha nem jön össze most, akkor majd össze fog, ha visszajöttünk januárban. Persze, ettől függetlenül nem lógatom a lábam itthon, szórom az önéletrajzokat, mert sokan vesznek fel embereket csak erre a Karácsony előtti időszakra. Közben meg járok a Shandonba, meg Feca volt főnökéhez is takarítani. Több, mint a semmi.
Igazából azt hittem, hogy mostanra, vagy legalábbis februárra (akkor leszünk itt egy éve) már egy kicsit jobban megvetjük itt a lábunkat. Jó, persze, tény az is, hogy nagyon naivan álltam hozzá ehhez az egészhez, mert azt hittem, hogy mikor kijövünk, rögvest találunk mindketten valami bejelentett, teljes munkaidős fasza kis állást és élünk, mint Marci Hevesen (???), mint hal a vízben. Ehelyett nesze, itt is a valóság várt. :) Erre mondják, hogy itt sincs kolbászból a kerítés. És hát tényleg. De így belegondolva, nem is bánom, hogy meg kell küzdenünk a dolgokért, mert elcsépelt, de igaz, hogy így fogjuk igazán értékelni őket. És még így is nagyon szerencsések vagyunk, mert eddig valahogy mindig úgy alakult, hogy ha nullára is, de ki tudtuk hozni a hónap végét. És amikor az egyik nem dolgozott, épp akkor talált valamit a másik...Ezért érzem, hogy jó úton, jó helyen vagyunk. Ott, ahol lennünk kell. És igen, elmondhatom, hogy jobban élünk, mint négy éve. :)) ...bár nem otthon... De hát mindennek meg van az ára. A mi boldogulásunknak ez volt. Hogy őszinte legyek, néha irigykedem, mikor látom, hogy ki mire jutott a régi barátok, osztálytársak közül, és hogy ezzel szemben én csak takarítok, azt sem mindig. :) De ezzel kéne leállnom: az összehasonlítgatásokkal. Mert mindenkinek más a sorsa, máson kell keresztül mennie ahhoz, hogy az legyen, aki, és abból kell a legtöbbet, legjobbat kihoznia, ami neki jutott. Mert ha belegondolok, hogy mim van (nem anyagikra értem..), akkor úgy érzem, szerencsés vagyok, és emiatt elégedett az életemmel. A rossz érzések akkor jönnek, mikor másokat megnézek. Már maga a hasonlítgatás is rossz ötlet, de ami még rosszabb, az az, hogy olyankor persze nem a teljes képet nézem, hogy mije van és mije nincs (!), hanem csak a van-ját az én nincs-emmel szemben. Rossz tulajdonság. Változtatni való. Úgyhogy van itt még mit csinálni :) Amellett, hogy venni kell mézet ennek a beteg medvének.
Küldjétek neki a gyógyító energiákat, aztán ha segít, lehet, hogy ő is ír idén még valamit! :)
Puszi Nektek!