Ági vagyok.

És boldog. :) De a legutóbbi "VAN MUNKÁÁÁÁM!!!! :) " bejegyzés óta kicsit óvatosabb vagyok, mert az amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. Úgyhogy már nem veszek semmit készpénznek. Na jó,csak a viselkedésemmel tudom ezt tükrözni, de magamban nem tudok megálljt parancsolni ennek a jókedvnek és felszabadultságnak. :) Mert igen, kaptam egy állást. Méghozzá nem is akárhol. A munka olyan, amilyenre számítani lehetett itt az elején: részmunkaidős és takarítós, de a hely, ahol vagyok nekem annyira tetszik, hogy mindenért kárpótol. Ez egy bed & breakfast. Nem egy rendes szálloda vagy hotel, hanem csak arról szól a dolog, hogy az ember kivesz egy szobát, amihez tartozik saját fürdő is, megalszik ott, a pénzéért még reggelit is kap, aztán mehet amerre lát. Ez a szépség, amiben én dolgozom egy ikerház, 10 szoba van benne, két konyha,  egy nappali (papagájjal és kandallóval), egy étkező, mosókonyha és egy hátsó kis terasz, ahol az emberek nyáron reggelizhetnek, és ami egyébként közvetlenül egy folyó mellett van. Nem tudok betelni vele, annyira szépek a szobák és jó az egész hely hangulata. Nincs tele modern dolgokkal, inkább a fa jellemző, meg a romantikus stílus, de ehhez nem értek, úgyhogy inkább bele sem megyek. A lényeg, hogy imádom. :)

Holnap lesz egy hete, hogy megkaptam ezt a munkát. Napi 2-4 órát dolgozom, de olyan tempóban, hogy kezdetnek ez bőven elég. Annyi a munkám lényegében, hogy miután kiköltöznek az emberek a szobából, nekem rendbe kell hoznom úgy, mintha mi sem történt volna. Aki ismer,tudja, hogy szeretem az ilyesmit, úgyhogy nem igazán esik nehezemre. Csak a pörgés az, amihez még hozzá kell szoknom. De megpróbálom ennek is a pozitív oldalát nézni, mivel az utóbbi három hónapban észrevétlenül felcuppant ide-oda egy-egy kiló, úgyhogy ez a szaladgálás még jót is tehet. Sőt, csak jót tehet, ha megtanulom, hogy a párnahuzatot egyenes derékkal is ki lehet cserélni, nemcsak görnyedve. :)

Azért örülök annyira ennek a munkának, mert óriási megkönnyebbülést jelent, hogy nem kell annyira sakkozni a pénzzel, hogy mindenre elég legyen, és attól függetlenül, hogy részmunkaidős, úgy érzem, több okból is nagy szerencsém van vele.

Pl. azért, mert kb pont ennek a munkának megfelelően beszélem most a nyelvet,mert mondjuk pincérként már (még) felsülnék. Megértem, amit kérnek tőlem, válaszolni is tudok, de ebben valószínűleg a másik szerencsés dolognak is nagy szerepe van, ez pedig az, hogy a menedzser, aki 28-30 éves lehet, litván származású és elég erős akcentusa van, ami annyit jelent, hogy számomra tökéletesen érthetően beszél. :) A harmadik szerencsés és nagyon jó dolog is hozzá kapcsolódik: egy tök kedves ember a főnököm. Állandóan mosolyog, reggel is fülig ér a szája, úgy nyit ajtót, bár tény, hogy én is mindig úgy megyek oda. :) Sokat jelent az is, hogy szépen kér meg mindenre és hogy ha valamit rosszul csinálok, akkor is normálisan szól miatta. Na mert igen, az első 1-2 napban voltak dolgok, amiket elnéztem, vagy félreértettem, de ezt a tapasztalatlanságot szorgalommal próbálom kompenzálni. Például mikor az egyik reggel odamentem, még nem volt üres szoba, amit takaríthattam volna és mondta, hogy addig igyak egy kávét vagy egy teát, de én inkább segítettem neki leszedni az asztalokat. Vagy egy másik alkalommal, mikor már végeztem mindennel és készültem haza, láttam, hogy pakolja ki a dolgokat a kocsiból és ott maradtam, segítettem neki. Pár perc csak, de szerintem értékelte. Tegnap meg is kérdezte, hogy biztosan ez-e az első munkám. Csak mert nagyon jól csinálom, teljesen elégedett :). Nagy kő esett le a szívemről, úgy látszik, hogy az az 1-2 baki csak az én szememben volt olyan óriási. ELMÉLETILEG úgy van, hogy kellek neki egész nyárra, sőt, talán még októberben is, de utána már mondta azt is, hogy azon gondolkodott, hogy ha nem találok magamnak semmit a nyári szezon után, akkor maradhatnék egész évben. Nagyon nagy dolog ez nekem, hogy itt mondanak ilyet.  Mert tudtam, hogy otthon mikre vagyok/lennék képes,  tudtam, hogy sok mindent meg tudok csinálni, ha elmagyarázzák, mert nem vagyok hülye. Itt viszont a legalapabb dologgal kell kezdenem: azzal, hogy megértessem magam és megértsem az embereket. Már korábban is írtam erről de néha tényleg úgy beszélnek velünk, és úgy is KELL beszélni velünk, mint a gyerekekkel. És Feca nevében nem beszélhetek, de az én önbecsülésemen ez igen sokat rontott. Úgyhogy az, hogy most elismerték, hogy valamiben jó vagyok, valamit jól csinálok, úgy kellett, mint egy falat kenyér. És ettől még nem érzem, hogy jobb vagyok, vagy bármire képes, csak hogy van itt létjogosultságom.

Nem rég volt itt a tulaj a lakbérért, aki tipikus ír, és most először mondhatom, hogy beszélgettünk. Vissza kellett néha kérdeznem, de utána megértettem és reagáltam és megbeszéltük, hogy ha a többi lakásából kiköltöznek az emberek, hív, és segítek neki takarítani. És most ilyeneknek örülök nagyon: hogy el tudtam beszélgetni egy emberrel. :) Kezdek rájönni, hogy tényleg a fejlődés jelenti az ember életében az egyik legnagyobb boldogságot.

Épp ezért mostanában egyre gyakrabban csinálom, hogy amitől félek, amihez nincs kedvem,mert azt hiszem, nem vagyok képes rá, arra rákényszerítem magam. Nem mindig sül el jó, de legalább megpróbáltam, és amikor meg tényleg összejön, az "eszméletlenül fasza" :)

Visszatérve még a főnökre: ilyet kérdezett múltkor, hogy ki tudnék-e takarítani még 2 szobát, nem vagyok-e nagyon fáradt, mert ha az vagyok, akkor mondjam nyugodtan. Persze, hogy megcsináltam, azért vagyok itt, de azért nagyon jól esett. Úgyhogy most....most jó.

Nem sokára jön a nővére, ő lesz itt két hónapig helyette, na ebben benne van a változás lehetősége. De bízom benne, hogy a két testvér nem tűz és víz.

Meg mire jöttem még rá? Hogy egy mosoly tényleg nagyon sokat ér és jelent. Mióta itt dolgozom, az eddigieknél is többet mosolygok, sokszor az utcán is így mászkálok, egyszerűen nem tudom (és nem is nagyon akarom) lelőni magam. És hihetetlen, hogy mennyi helyről, mennyi embertől visszakapom. Egy morcos pénztáros is megenyhül, ha mosolyogva megyek oda a kasszához. Tudom, hogy nem lehet minden napot így végig csinálni, de azért megpróbálhatom....amíg le nem kötöznek és be nem zárnak. :) De szerintem ez az az ország, ahol nem kell félnem ettől, mert itt rajtam kívül is sokan mászkálnak így...