Jaj, de nehezen szánjuk rá magunkat az írásra, a fene a pofánkat! Nem tudom, miért, na de a lényeg, hogy most itt vagyok és egyébként meg Ági.
Mert Feca dolgozik. Bezony. Egy mindenfélét áruló helyen. A ruhán és a kaján kívül ezer dolog: edények, számítógépes játékok, társasjátékok, evőeszközök, csobogó-, nem csobogó- és 3D-s képek, szóval tényleg minden..
Naponta 8,5 órát dolgozik. Félig eladói, félig "szekus" munka: morcosan kell nézni és a nem odavalókat ki kell küldeni erélyesen, mert a szép szóból nem értenek. Személy szerint nagyon nem örülök neki, mert lehet, hogy a külseje alapján Fecának való, de egyébként meg egyáltalán nem, és amúgy sem díjazom, ha románokkal kerül összetűzésbe. Negyedik napja van ott, és ez már megtörtént. Mondta Fecának a főnöke, hogy ha azok, akik akkor még csak a bolt előtt mászkáltak, be akarnak jönni, ne engedje be őket, mert lopni akarnak. Azért mennek be, mert mindig bepróbálkoznak, ha új ember van a boltban, és a főnök nincs ott. És ő gyakran nincs ott, állandóan elmászkál, órákra egyedül hagyja Fecát egy olyan boltban, ahová azért vettél őt fel, mert egy ember kevés... De tényleg jó fej a srác. :) Szóval igen, be is próbálkoztak, de Feca kizavarta őket - aminek annyira nem örültek. Nagy baj nem lehetne belőle,tudom, mert egyébként be van kamerázva az egész bolt, meg a szomszédból is átjött az amerikai -tök rendes- faszi, hogy minden rendben van-e, segítsen-e valamiben, de akkor sem örülök a dolognak. Na mindegy, kezdetnek jó ez is, mert így talán kijövünk nullára minden hónapban (ha én is tudok dolgozni minden héten 1-2 napot..), de jó lenne keresni neki valami mást.
Az én munkám meg annyira nem jött be, úgy látszik, előre ittunk a medvére.. A héten csak 6 órát dolgoztam összesen, azt is három napra szétszórva... Tök jó, hogy ennyi munkából is megvan a pénz egy egész heti kajára, de ebből is látszik, hogy hogy lehetne élni egy normális, legalább heti 32 órás munkából. Úgyhogy amíg Feca értetlen írekkel és románokkal társalog, addig én e-maileket küldözgetek a megnyerő önéletrajzommal, meg járom a várost, hátha valaki felfedez és könyörög, hogy alkalmazhasson. Na meg, igen, angolt tanulok. A legegyszerűbb nyilván úgy lenne, ha beszélgetnék velük, de nem nagyon van kivel, annyira meg nem fordultam ki önmagamból, hogy idegeneket szólítsak le az utcán kicsit diskurálni. Ezért is remélem, hogy majd bekerülök egy olyan helyre, ahol sokan dolgoznak, sokan beszélnek hozzám és rám ragadnak a dolgok. Addig meg tanulom a nyelvet újságból, mert innen-onnan...
Bejött egy légy. Azt mondták, itt nincs légy. Meg azt is, hogy ha annak az egy-kettőnek, ami mégis jön valahonnan, megmutatom, hogy hol a kijárat, kimegy. Próba! És nem kiment?! :) De!
Szóval még amiről írni akartam, az a lelki vonzata a dolgoknak. Feca részéről én nem tapasztalok semmi érzelmi gondot...vagy bármit, azt hiszem, droid lett. De lehet, hogy ez tényleg amiatt van, hogy nem sírhatunk mindketten, valakinek tartania kell magát. Én nem vagyok hajlandó, úgyhogy ez rá maradt. És tényleg sokat segített a sírós napokban, hogy ő nem tört össze, csak vigasztalt.
Nekem az utolsó otthon töltött este életem legnehezebbje volt, pedig szerintem fel sem fogtam igazán, hogy mi történik. Úgy éreztem, az utolsó szaros magyar fűszál is hiányozni fog, nem beszélve a barátokról, rokonokról, a házról, amiben felnőttem, és az sem könnyített a helyzeten, hogy anyu már attól is elsírta magát, ha meglátott. :) Az egyik legrosszabb az volt benne, hogy láttam, milyen szomorúak. És szerettem volna velük megértetni, hogy nem meghalni megyek és hogy ugyanúgy beszélni fogunk szinte mindennap, mint mikor Nyíregyen laktam, de azt hogy mennyire az életük része akarok maradni továbbra is, csak én tudtam és tök mindegy is lett volna, talán nem is az volt a lényeg. Ha járkáltunk volna külföldre korábban, lehet, hogy nem lett volna ilyen nehéz, de ezelőtt én is csak egyszer voltam külföldön, akkor is Ukrajnában. Éjszaka. Úgyhogy kicsit mindenki úgy érezte, hogy kimegyek a világból, ahonnan nem lehet visszajönni, vagy legalábbis nagyon nehéz. De mostanra szerintem -remélem- már ők is látják, hogy sok minden nem változott. Talán még gyakrabban beszélünk, mint eddig, mindennap adok valami jelet magamról, látjuk egymást skype-on és ahogy idehozott a gép, úgy haza is visz, ha nem jön össze a dolog.
Szóval könnyebb lett...De még mindig a "szar" zónában vagyok ilyen szempontól. Kb egy hétig minden este sírtam. Nap közben nem, mert akkor lekötött a sok intézni való, meg csak kapkodtam a fejem jobbra-balra a sok újtól, de este lecsendesül minden és csak arra tudtam gondolni, hogy milyen messze vagyok és mennyire hiányzik mindenki. És az járt a fejemben, hogy mi a f.szt keresek én itt, mikor minden és mindenki aki/ami fontos (Fecát leszámítva, persze), otthon van... Aztán reggel felkeltem és tökre örültem, hogy itt lehetek egy ilyen szép helyen és megvan a lehetőségem arra, hogy kezdjek valamit az életemmel... Most is hiányzik este minden(ki), de most már vigasztalom magam azzal, hogy ha szerzünk egy jó munkát és összeszedjük magunkat, akkor jöhettek ki egymás után látogatni mindannyian. Olyanokon gondolkodom nap közben, hogy majd miket mutatunk meg nektek, miket kéne majd főzni, venni kell ágyneműt meg huzatot a vendégszobába, meg hasonlók. Engem most még ezek motiválnak, nem azok, hogy, ha összejön a dolog, annyi pénzt fogunk minimálbérből keresni, hogy utazgathatunk össze-vissza. Otthon még ez hajtott, de akkor még nem éreztem, milyen ilyen távol lenni... Olyan furcsa nézni a neten az időjárás jelentést, látni, hogy észak-keleten hány fok, milyen idő lesz holnap, és felfogni, hogy nekem ahhoz most semmi közöm. Hogy olyan messze vagyunk, hogy ott lehet 30 fok is holnap, itt akkor is csak 11 lesz. Ez szokatlan. Mert mikor Nyíregyen laktunk, akkor is tudtam, hogy ha ott esik és fúj, akkor 'fehértón sincs napsütés és 25 fok. Nekem az ilyen dolgok érdekesek..
Tegnap meg kimentem a Szent Patrikos felvonulásra. Egyedül, mert Feca dolgozott, ugye. Nagyon hangulatos volt, ahogy mindenfélének öltözve nagy robajjal (a legtöbben..) végigvonultak az utcán. És akkor jöttek a magyarok, alig voltak páran, csendben, elég gagyi volt, de nekem elég ahhoz, hogy bekönnyezzek. :) Pedig én nem is vagyok olyan "nagymagyar"... és igazából annyira nem is értem magam, mert most sem rajongok a depressziós, pesszimista, épp-hogy-le-nem-köplek-ha-segítséget-kérsz magyarokért... Itt sem jó fejek, amúgy. Sok rosszat hallottam róluk, egymással egyáltalán nem rendesek. Van egy srác a Tesoban, akiről tudjuk, hogy magyar, az akcentusa is az, beszéltünk is előtte magyarul, szóval hallotta, de nem szólt, hogy ő is az, pedig neki adtuk oda az önéletrajzunkat... Na mindegy, nem akarok belemenni ilyen kérdésekbe..
A lényeg az, hogy kimostam Feca zöld törölközőjét az én fehéremmel, mert kíváncsi voltam, hogy fog-e, és addig már nem terjedt a zagyam kapacitása, hogy rájöjjek, ha egy zoknit tennék be, kevesebb kárt okoznék, úgyhogy most van két zöld törölközőnk.
Puszi