Másnap megnéztünk három lakást, de egyik rosszabb volt, mint a másik.

Egyik: egy pincében.

Másik: drogdíler-környéken.

Klikk a "tovább" gombra...

A vicces ebben az volt, amúgy, hogy mikor a másodikhoz mentünk, összefutottunk azzal, aki pár órával korábban a pincéset mutatta. És ő mondta, hogy ezt a környéket nem nagyon ajánlja a fent említettek miatt.

Jó magyar gondolkodással azt hittük, azért, mert azt akarja, hogy azt a lakást vegyük ki, amit ő mutatott, de utána megkérdeztünk egy ott lakót és ő is, sőt, még a lakás ügynöke is azt mondta, hogy hát igen, ez nem a legjobb, legbiztonságosabb környék és hogy azt hitte, egyedül van Feca (ő hívta fel), ezért akarta kiadni neki.

De kurva jó fejnek tartom amiatt, hogy tényleg őszintén elmondta, hogy nem a legfaszább környék, mert simán alá is írathatott volna velünk egy egyéves szerződést, aztán meg pisloghattunk volna, hogy csak fekete szomszédaink vannak, akik nagy fekete zsákokkal mászkálnak.

Azt hittük, hogy megérkezünk kedden Corkba és csütörtökön, de legkésőbb pénteken már költözünk a saját lakásba. Úgyhogy amikor szombaton még mindig nem volt semmi, eléggé nekikeseredtem.

Alapból 500 eurót szántunk a lakásra (havonta, nyilván), de mikor láttuk, hogy ilyen pénzért milyen -szó szerint- lyukak vannak, úgy döntöttünk, feljebb visszük a limitet.

Írok egy kicsit ezekről a lakásokról, mert nem akarom, hogy bárki az higgye, nagyok az elvárásaim és hisztis királykisasszony vagyok. Királykisasszony vagyok, de nem hisztis.

Első.

Az első tényleg egy pincéből/ben volt kialakítva. A konyhában és a fürdőben egyáltalán nem volt villany és mindkettő annyi volt, hogy egy ember fért el benne, egy olyan nagyobb fajtának pedig, mint Feca, még egyedül is körülményes lett volna. Ja, bútor csak a konyhában volt, na meg a nappaliban egy kis piros kanapé egy kis faasztallal. De a szobákban egyáltalán nem.

Három szoba volt, egyébként. Az egyik akkora, hogy egy kétszemélyes ágy éppen befért volna, de egyik oldalon sem maradt volna hely és azon az ágyon kívül egy széket sem lehetett volna betenni.

Ez volt az egyik lyuk.

Aztán a másik lyuk volt a nappali, ahová csak az a két bútor fért be, amit írtam, meg

volt a háló, ahol nem volt ágy (sem).

Nappal mentünk, de nagyon sötét volt még így is.

A repülés óta úgy vettem észre, sokkal könnyebben előjön az a klausztrofóbiás pánik, amin egyébként tudok uralkodni, úgyhogy nem olyan vészes, de nagyon erősen érzem, hogy „ki kell innen jutnom”. Itt is ez volt, nem is időztünk sokáig. Látta az ügynök, hogy nem nyerte el a tetszésünket, úgyhogy elvitt egy másik lakáshoz, ami szintén a városközpontban van, és szintén szar.

Második.

A fürdő itt is nagyon pici volt és minden nagyon lelakott, nagyon igénytelen. A nappali a konyhával volt egyben, de az előbbi annyiból állt, hogy volt egy kanapé közvetlenül a fal előtt, elé befért volna még egy kis asztal, ami nem volt, de semmi több.

Mosógép pedig nem volt, csak a lakáson kívül, ami két euróval működött.

Úgyhogy ezt sem erőltettük, mivel ez még csak a második lakás volt, és akkor még azt hittük, hogy vannak annál jobbak is.

Harmadik.

A harmadik lakás a drogos volt, ami nekem egyébként nagyon tetszett, tágas volt, világos, a fürdőszoba kicsit lepukkant, de azon túl tudtuk volna tenni magunkat, viszont az, hogy olyan környék, mint a filmekben a gettók, azon már nem. Nem akarunk rettegve hazajárni Volt egy kis ösvény is ott, állítólag oda járnak inni. Az a lakást tényleg sajnáltam, amúgy.

Negyedik.

Utána jött az, ami nagyon jó helyen volt. De ott egyik helyiségben sem volt ablak a nappalit kivéve. Ja, bocsánat, a fürdőben és a hálóban volt egy-egy, kb 20 cm x 20 cm-es ablak, ami le volt festve, úgyhogy számomra az nem minősül ablaknak, amin nem lehet kilátni és a fény sem jöhet be rajta. Erre Feca utána sokszor visszatért, hogy ha nincs jobb, akkor legyen az, de nekem nagyon nyomasztó volt, hogy mindenhol csak mesterséges fény, az is sárga , és minden tiszta mocsok. És ez nem az a fajta, amit letakarítasz, hanem az, ami látszik, hogy már jó ideje ott van és ott is marad.

Arról nem is beszélve, hogy ezekben a lakásokban annyira le vannak lakva a bútorok, hogy válság ide vagy oda, nálunk a német használt turikban nem lehet ilyet látni. A ruháikat pedig nem tudom, hol tartják, de itt is csak a hálóban volt 1 darab akasztós szekrény. A hálóban a matrac nagyon csúnya volt és a tűzhely sem volt már használható, de ezekre azt mondta, kicseréli ő. Kérdés, mikor...

Ötödik.

Utána volt még egy kis ház, ami a neten nagyon jól nézett kis. Feca egyből beleszeretett, én nem, de kifogásom sem volt ellene. Elmentünk, megnéztük, és talán ez jelentette a legnagyobb pofont, itt majdnem el is sírtam magam, mert tényleg azt hittem, hogy nem fogunk egy normális lakást találni.

A lényeg, hogy előző nap költözött ki belőle a lakó, és arra sem volt hajlandó az ügynökség, hogy kitakarítsa és úgy mutassa meg az érdeklődőknek. Így lehetett az, hogy a hűtőbe még bele volt rohadva valami és olyan büdös volt, mint ...mint minden, ami meg van rohadva. A szőnyeg olyan „lökjed kifele”-féle retkes volt, a fotel teljesen szét volt barmolva, én azon már csak nevetni tudtam, mert nem is értem, hogy lehet egy fotelt úgy tönkretenni, az emeletre meg egy nagyon szűk lépcső vezetett fel.

Az hiszem, ez volt az a hely, ahol Feca nem tudott a hálóban felegyenesedni. A fürdő olyan, mint mindenhol, kicsi, a wc-ből belelóg a lábad a zuhanytálcába, plusz, mikor Feca kinyitotta az ajtaját, egy kínosan vigyorgós „pföjj” hagyta el a finnyás kis pofáját. :)

Mi tényleg próbáltuk úgy nézni ezeket a helyeket, hogy nagyon-nagyon-nagyon alapos takarítással milyenek lehetnek, és hogy felhozhatóak-e egy élhető szintre, de amikor már a laminált padló -az alatta lévő betonnal? együtt- is meg van süllyedve, mint egy falusi nyári konyhában, akkor már tényleg úgy éreztük, hogy ez nem annyira ér meg 150.000 forintot havonta.

Nagyon csúnyán élnek az írek, ezt el sem lehet mondani, és őszintén szólva mi magunk sem értjük. Hogy hogy lehet egy lakást így leamortizálni, hogy a tulajdonos vagy az ügynökség, aki a hely, hogy hagyhatja ezt. Hát úgy, hogy ő is úgy mutatta meg nekünk, hogy nem volt kitakarítva. Magyarországon a 30éves bútorok sokkal jobb állapotban vannak, mint amiket ezekben a lakásokban láttam. Bár azok után, hogy megtudtam, nem igazán igénylik a zuhanyzást, inkább jó erősen befújják magukat, és orrot sem fújnak, hanem szívnak (ezért csak egy-két fajta zsebkendőt lehet kapni arra az esetre, ha megfáznának). Ez mekkora már :D Amúgy nem zavar annyira, csak nézek néha kikerekedett szemmel magam elé.

A döntés

Volt még egy-két ilyen csúnyalakásos élmény, de már én is unom az erről beszélést, úgyhogy lényeg a lényeg: úgy döntöttünk, felvisszük a 500 (a végén már 550) eurós limitünk 600-ra. És hát olyan jól tettük, hogy az első 600-as, amit néztünk, annyira megtetszett, hogy nem is nagyon hezitáltunk, mondtuk, hogy kell, jövünk, kész.

Ez a lakás is nagyon retkes volt, de láttuk benne a lehetőséget. Nem volt nehéz, mivel a neten -szerintünk- új állapotában volt feltéve.

Még aznap beköltöztünk és hajnali egyig takarítottunk.

Domestos a király, még a falra is került belőle. De megérte a meló, mert túlzás nélkül mondhatom, hogy sikerült egy alapos(nál is alaposabb) takarítással egy 7-800 eurósra felhozni ezt a kis lakot. Amit már 5 nap alatt is nagyon megszerettünk, és bár én még lelkiismeret-furdalással jövök haza (mivel munkánk még nincs), örülök, hogy rászántuk azt a plusz 100 eurót. A központban van, de nem zajos helyen, tágas a konyhanappali, van természetes fény minden helyiségben, van külön vendégszoba (márpedig vendégünk remélhetőleg sok lesz), világos, szép, jó...bódogság. :)

Tesséklessék: