Már csak 8 nap!!! Elhiszitek ezt? :)
Én alig! Kissék, jövőhét szombaton buli!! JÖVŐHÉT SZOMBAT!! Már nem "Majd akkor" meg "2 hónap múlva", meg ilyesmi, hanem JÖVŐHÉTEN!
De még mindig olyan hihetetlennek tűnik, hogy ott leszünk Veletek, család, barátok! Az ismerős lakásokban, kanapékon, ismerős illatokkal, amit csak nálatok lehet érezni. És hogy mennyi pénzzel megyünk haza, már nem is érdekel. Igen, szerettünk volna annyival, hogy egyszer végre mindent megvehessünk, amit megkívánunk, de az élet úgy látszik, nem így akarja. Vicces, egyébként, ahogy alakult ez egész évben. Hogy mindig volt annyi, amennyi éppen kellett, de sokkal több nem. Ha Fecának volt munkája, nekem nem. Amikor én kaptam, akkor ő vesztette el. Most mindkettőnknek van, de érdekes módon, mióta én dolgozom, azóta neki sokkal ritkábban kell mennie, mert nincsenek vendégek. Nem vicces ez? De nem is baj, lehet, hogy ez kell ahhoz, hogy tényleg értékeljük azt, ami van, és ki tudja, milyen hatással lenne ránk a megszokottnál hirtelen sokkal több pénz. Úgyhogy, ha úgy alakul, én annyival is megelégszem, amiből ki tudok fizetni egy csokit, amit viszek Nektek, ha összefutunk, vagy meg tudok inni egy teát veletek valahol. A lényeg a Veletek.
Teljesen be vagyunk már zsongva. Nem elég, hogy hazamegyünk, de még a Karácsony is közeledik, amitől már önmagában is megkergülök minden évben. Gusztustalanul el tudok érzékenyülni bármelyik pillanatban bármitől, főleg, ha arra gondolok, hogy milyen lesz, mikor találkozunk. De valószínűleg túlképzelem. Vagyis inkább olyannak képzelem, mint ami akkor lenne, ha meglátnám egyikőtöket itt sétálni az utcán. Ez is sokszor eszembe jut. Hogy milyen jó lenne... Biztos, hogy sírva borulnék a nyakatokba. De szerintem ettől nem kell félnetek, legalábbis a sírós résztől (vagy ki tudja..), mert ha leszállunk a géppel, ha látjuk a magyar táblákat, ha végigmegyünk a fél -havas- országon autóval,ha kiszállunk,és TÉNYLEG OTT LESZÜNK, akkor realizálódik majd bennünk a dolog. Hogy 10 hónap után tényleg otthon vagyunk. Pedig mintha még csak 2-3 hónapja lett volna, hogy a gépen ültem és nem hittem el, hogy megtettük, vagy hogy Barbiéknál feküdtünk az első, még lakás nélküli héten és azon gondolkodtam, hogy milyen elmondhatatlanul, kétségbeejtően, "nem-tudok-hazaugrani-ha-úgy-tartja-kedvem" messze vagyunk. Erre nesze! Jövőhéten meg már megyünk! :)
Nem tudom, hogy mit kellene majd mesélnünk, mert úgy érzem, nem nagyon van mit. Ennek ellenére próbálom Fecának is mondogatni, hogy ne nagyon válaszolja azt, hogy "semmi különös" meg "nem sok minden". Kivéve persze a "Mi újság van Írországban?" jellegű kérdésekre, mert ezekre szerintem a "Semmi" a tökéletes és az egyetlen lehetséges válasz.
10 hónap. Ennek örömére el is olvasom az első bejegyzéseket, belenézek az akkori Ági fejébe. :)
Jó készülődést és szép decembert Nektek!
Puszi
