A rend kedvéért: Ági vagyok.

Hihetetlen, hogy már több, mint másfél hónapja itt vagyunk. Az első két hetet leszámítva nem izgalmasak, mozgalmasak a mindennapok, mégis úgy rohan az idő, hogy fel sem tudom fogni. Nem értem, miért van ez. De így már tudok egy kisebb összefoglalót csinálni, hogy mit szeretek az ittlétben és mit nem.

Melyikkel kezdjem? Kezdem a negatívval, hogy vidáman fejezhessem be.

Akkor amit nem szeretek:

-Azt, hogy április 5-én 1 fokra ébredtem. Van fűtés, úgyhogy szerencsére nem bent. :)  Jó, tudom, most otthon sincs olyan veszett meleg, de azért ez már mégis csak...na! Februárban melegebb volt, mint most..

- Azt, hogy itt nincs dörgős-villámlós vihar. Vannak olyan felhők, amikből otthon már sejthető, hogy mulatság lesz, de itt csak nagyobb szemű esőt, vagy legfeljebb jeget hoz. Pedig én szeretem a villámokat, a dörgést, amitől a frász jön rám (jó, azt a fajtát csak mértékkel..) és hogy bentről, a biztonságból nézhetem, hogy mi történik kint. Jó, ez most lehet, hogy szarul fog hangzani, de tényleg szeretem, ha megmutatja a természet az erejét. Nyilván ez azért van, mert még soha nem találkoztam tornádóval vagy cunamival,de olyankor észbe kapok, hogy nem a miénk, embereké lesz az utolsó szó...

-Nem szeretem azt sem, és ez a legrosszabb, hogy mindenkitől olyan messze vagyok. Lehet, hogy sokótokkal (ilyen szó sincs, tudom) amúgy sem találkoztunk olyan gyakran, de rossz, hogy most a lehetőség sincs meg. És beszélhetünk skype-on, tényleg nagyon sokat segít a helyzeten, imádom a feltalálóját, de ott nem tudom majd megfogni a Makár család Zoéját, meginni keresztanyám profi cappuccinóját, nem tudom a tesóm dartsának összes tűjét eltörni, nem tudunk egyet közösen vízipipázni, összeülni, főzni valamit és nem érzem az otthon nyugalmát és biztonságát. Nyíregyen sem éreztem. Az a biztonság csak az újfehértói házban van meg, amiben felnőttem. Csak Nyíregyről hazajárhattam akár hetente.

-Nem szeretem a gondolatot, hogy még legalább egyszer repülnöm kell. Néha azt álmodom (ma reggelre is például), hogy lezuhanunk a géppel. Szép volt a látvány, jó volt valami újat megtapasztalni, de a magasság, a kiszolgáltatottság és a bezártság együtt kicsit sok.

-A magyarokat itt.

- Azt, hogy soha nem szerettem a Húsvétot, most mégis borzalmatosan vágyom egy húsvéti gusztustalanságokkal megterített asztalra.

-Nem szeretem, hogy itt nincs cukrászda. Muffin meg amerikai csokis cookie, ennyi az élvezet.

-Az "önkénteseket", akik pénzért önkénteskednek és abból áll a munkájuk, hogy leszólítják az utcán az embert és megpróbálják rávenni, hogy hadd vonjanak le hetente 5 vagy legalább 3 eurót a számlájáról, segítve ezzel az éhezőket.  "Iszol alkoholt? Nem igazán. Kávézol? Azt igen. Na, ha hetente 2 kávénak odaadod az árát, akkor már nagyon sokat segítesz. Csak két kávé". És úgy állnak meg, hogy egyik az utca egyik oldalán, másik  a másikon, hogy véletlenül se tudj szabadulni. Mondjuk, amikor azt mondtam, hogy nincs munkám, úgyhogy pénzem sincs, arra azt mondta, hogy ez korrekt, rendben van, úgyhogy el is engedett isten hírével. Vagy legutóbb már magyarul mondtam, hogy sajnálom,nem értem, azt is elfogadják. :) Nagyon erőszakosak és mindenhol ott vannak...

És akkor amit szeretek..

-Az embereket. Őket nagyon. Ismeretlenül is rám mosolyognak, köszönnek  az utcán; nem is kérek segítséget és ők jönnek oda, hogy segíthessenek; ha rossz helyen próbálok átkelni az utcán, és a szabályosan haladó autó átmegy előttem, akkor is a sofőr kér bocsánatot... imádom. :) És szeretem azt is, hogy itt tényleg mindenféle nemzet lénye megtalálható és egyik jobb fej, mint a másik. Ezeket megtapasztalva én is azt kell, hogy mondjam, a magyarok a legkeserűbbek.

-Azt, hogy ha egy kicsit is kisüt a nap, minden nap olyan, mintha valami fesztivál lenne. Rengeteg ember, ezerféle stílus, nagyon sok fiatal, vidámság, élet...nem lehet nem mosolyogva elmenni egy kenyérért. Ide tartoznak az utcazenészek is. Tegnap jöttem rá, hogy mennyire hozzájuk szoktam már, pedig annyira jó hangulatuk van. Gitárral, dobbal,zongorával, erősítővel, énekelnek vagy nem, de mindenképp nagyon jó hangulatot csinálnak. Néha olyan, mintha egy filmben sétálnék az utcán, mert ott festik alá a zenét.

-A nyugalmat. Nem kapkodnak, nem rohannak. Úgy állnak meg cigizni, kávézni a szünetükben, mintha az utolsó szál cigijüket szívnák, aminek minden slukkját ki kell élvezni. Még nézni is jó. Ez a lassúság és lazaság néha már átcsap röhejesbe, mondjuk azzal, hogy szerdán az iskola nem tart olyan sokáig, mert az a hét közepe. :)) Ezen mindig -most is- hangosan röhögök..:) Szeretném ezt idővel én is átvenni, mert tényleg így van értelme az életnek: a MOSTban élve... És lehet, hogy emiatt, vagy nem tudom, miért, de függetlenül attól, hogy még most sincs munkám, nem idegeskedem, nem görcsölök rá. Foglalkozom a dologgal, járom a várost, írok és keresek hirdetéseket neten, de nem török le minden nap végén, hogy "Na, ma sem sikerült". Kicsit haszontalannak érzem magam néha, de olyankor bemegyek Fecához a boltba vevőzni, vagy angolozom, meg általában főzökmosoktakarítok és megpróbálom felfogni, hogy ezeket a napokat is tudnom kell élvezni, mert remélhetőleg nem is olyan sokára már nem lesz ennyi szabadidőm.

-A várost, magát Corkot a folyóival, a rengetek kocsmájával, a meredek emelkedőivel, az érdekes épületeivel, a rengeteg templommal -igen, még azokat is szeretem-....egyedül csak az a nyavalyás cukrászda hiányzik. A kocsmákra visszatérve: lenne mit tanulnunk nekünk, magyaroknak tőlük. A legszarabb kis lyuk is olyan hangulatos, mint otthon, pl Nyíregyen egyik sem. Kandalló, élő, jó kis ír zene hegedűvel, csak úgy a sarokba huppanva, nem is színpadon, hangulatos fények és durván jó dekoráció.

- Az adományozós boltokat, amik arról szólnak, hogy ha valamire nincs szükséged, beviszed (nem kidobod...), nekik adod ingyen, ők meg eladják valami potom összegért, amit aztán a rászorulóknak adnak. És itt tényleg mindenki jól jár: aki beviszi, annak jó érzés, hogy segít, aki eladja, pénzt keres és ezáltal segít, aki meg megveszi, azért jár jól, mert röhejes összegekért tud hozzájutni nagyon jó dolgokhoz. Lehet, hogy otthon is van ilyen, nem tudom, de én még nem találkoztam vele. Ha van, sem annyi, mint itt, pedig otthon is lenne rá igény minden oldalról.

- A magyarokat....:) Igen, őket szeretem is, meg nem is. Mert vannak, akik tényleg parasztok, meg ahogy hallom, még egymást is kitúrják, ha kell, arról nem is beszélve, hogy bevittem egy helyre, ahol kerestek embert, magyar volt az eladó lány és annyit nem mondott volna, hogy megpróbál beszélni az érdekemben a főnökkel. Ezt nem szeretem...hogy ennyire leszarják egymást. Azt viszont igen, ha valaki olyannal találkozom, akiben szintén van valamilyen nemzeti összetartozás-érzés. Hogy amikor Fecáéknál odaszólok magyarul, hogy segítsek-e, akkor felcsillan a szemük és fülig ér a szájuk, mert megörülnek a magyar szónak.

-Azt, hogy ha az embernek van munkája, nagyon könnyű itt az élet. 8,5 euró a minimálbér óránként, a gyorséttermekben meg 4 euróért menüt veszel. Olyan, mintha otthon 250-300 Ft-ból jól lehetne lakni. És ez mindennel így van. A Tescoban egy kg csirkecomb 2,3 euró. Hány percet kell érte dolgozni? És két napig esszük... Szóval ha itt bejön az élet, akkor nagyon bejön.

- És a tudatot, hogy meg mertem tenni..

Na most hirtelen ennyi, de minél tovább vagyok itt, annál többet tapasztalok, úgyhogy bővítem majd még a listát. Legyen szép napotok! Itt most is csak 6 fok van, de SÜT 

A 

NAP! 

:)