Mióta létezik olyan, hogy egyetlen billentyűvel ki lehet törölni az egész szöveget?!
Mindegy, akkor ezt egy jelnek veszem. Arról kezdtem el részletesen beszélni, hogy milyen szutyok itt az idő, és hogy a szürkeség teljesen kiöl belőlem mindent, ami ahhoz kell, hogy fel akarjon kelni reggel az ember.
Na de a szerkesztő ( nem a "Nagy szerkesztőre" gondolok, hanem a programra.. ) közbeszólt, úgyhogy most sajnos lemaradtok a panaszáradatról. :)
Hogy mi volt, mióta legutóbb írtam?
Hát először is munka. Sok. Legalábbis részemről. A hotel, ahol Feca dolgozik, viszont elég halott volt, úgyhogy neki nem kellett menni vagy másfél hónapon keresztül csak heti 1-2 napra. Ami több, mint a semmi, de nem elég ahhoz, hogy ne kezdjen el új munkát keresni. Nem járt sikerrel, mert most nagyon halott a város. Úgyhogy várt. Aztán szerencsére elkezdett beindulni nem rég a dolog, úgyhogy már heti négy napot is kell mennie, ami jó, ha még hazaindulás előtt meg akarjuk venni a repjegyet. Nem egy álommunka, mert rengeteget kell dolgoznia, festenie, pakolnia, takarítania a hotelben,de legalább lesz mindenféle tapasztalata. :) És talán könnyebb is így lehúzni 10 órát, mint egy helyben ülve nézni az órát és várni, hogy teljen az idő. Csak az kicsit felhúzza néha, hogy órákon át súrol egy pultot, például, mert az volt kiadva, és akkor reggel megjön a főnök, aki mondja neki, hogy vigye ki az udvarra és hozza be az újat. Feleslegesen dolgozni a legjobb. ;) De egyértelmű, amúgy, hogy inkább ilyeneket mond neki a nő, csak hogy csináljon valamit a pénzéért, mint hogy hagyja őt pihenni egy kicsit.
Jaaj, akárhogy is próbálkozom, most nem tudja lelkes -vagy legalábbis nem cinikus- mondat elhagyni a számat, kezemet.
Na de akkor írok az én munkámról, meglátjuk, mire jutok. Az utóbbi időben nagyon sokat dolgozom, de nem is baj, mert egyébként sem lenne kedvem semmit sem csinálni...Nagyon nem akar ez az optimista hozzáállás összejönni. :D Ezalatt a két, szürke hónap alatt minden összeomlott, amit az utóbbi években építettem magamban a jó hozzáállással kapcsolatban. Stabil a várad, Ági. :D
De kutyából nem lesz szalonna, valószínűleg sosem fogok tudni üdén, vidáman és lelkesen végigvinni egy februárt. Még vitaminokkal sem. És ahhoz képest, ami régen voltam ilyenkor, azt kell, hogy mondjam, még elég jó vagyok. Tény, hogy van még min dolgoznom, de legalább rajta vagyok az ügyön. Van egymillió mondás, ami jól hangzik, meg talán meg is üti, fel is ébreszti az embert, amikor hallja, de azok a legjobbak, amikre magától jön rá az ember, magától fogalmazza meg, és utána jön csak rá, hogy ezt már mintha hallotta volna valahol. Például, hogy könnyű akkor boldognak lenni, mikor minden jó, minden a helyén van. Akkor a kihívás, mikor jön a ratyiság. Lehet, hogy nem PONT ÍGY szól a mondás, de ebből is látszik, hogy már a sajátom. :) Vegyem egy jelnek, hogy most épp kisütött a nap? Tényleg olyan ritkán süt mostanában, hogy minden napsugárban azt keresem, miért van, mire próbál rávilágítani. :)
Ez az egyik. Mármint mondás. A másik pedig, hogy mindegy, mit csinál az ember, amíg a legjobbat hozza ki magából. Ezért is élvezem alapjában véve a Subwayt. Amin gondolkodtam is sokat, hogy nem minősít-e engem az, hogy egy ilyen munkát élvezek. Hogy ennyi elég nekem? Ennyi lennék? De aztán rájöttem, hogy nem a munka jellege miatt élvezem, hanem azért, mert jó a dolgokat JÓL csinálni. Nem pedig csak ímmel-ámmal. Jó kihozni magamból a legjobbat, bármi legyen is az. És igen, valószínűleg egy idő után rá fogok unni arra, hogy "Plain or spicy cheese?", de majd akkor ráérek gondolkodni. Egyelőre az van, hogy jó hasznosnak lenni, jó valami részének lenni, és úgy hazamenni, hogy tudom, rendesen elvégeztem a dolgom.
Ennyi. Ez a kettő. Nem vagyok egy Buddha, maradjunk annyiban. De nagyon élvezem az ilyen messziről jövő, sok agyalás után valami érdekesre rámutató felismeréseket. És ha évente -vagy egy életben- kettő van, nekem az már elég.
A másik, amin gondolkodom, hogy hova tart az életem, és mit csináljak, hogy ne érezzem olyan elvesztegetettnek a hétköznapokat. MIben tudnék kiteljesedni, ami a mindennapjaimat is meghatározza, nemcsak a jövőmet. Anyaság, igen. De ez az,ami még a jövő kérdése. Addig meg csak éljek úgy, hogy arra várok? Miközben itt vagyok fiatalon, többé-kevésbé energikusan és arról szól az élet, hogy dolgozom, nézek valamit, főzök, aztán azt megeszem. Közte meg alszom. Úgyhogy eldöntöttem, hogy most már le fogom jegyezni -vagy legalábbis meg-, hogy mikor, mitől érzem igazán jól magam. Az, hogy Fecával,ugye adott. De amikor elmegy dolgozni vagy alszik, akkor mi van velem? :) Szóval valami tőle független dolgot szeretnék, ami rólam szól. Arra már például rájöttem, hogy bármennyire is szeretek enni, a sütés-főzésnek nem a végeredményét élvezem igazán, hanem a folyamatot. Múltkor például pudinggal töltött fánkot csináltam, és olyan katartikus volt, mikor beleharaptam, és ott volt benne a puding, amit ÉN tettem bele, hogy rendesen művésznek éreztem tőle magam. :) Így visszaolvasva elég béna, közelít a szánalmashoz, de tényleg nagyon boldog voltam tőle. És lehet, hogy alacsony az ingerküszöböm, de nekem az csak jó. :)
Most mennem kell a legjobbat kihozni magamból, de röpke 6 hónap és jövök megint. ;)