Van egy kis időm, úgyhogy gondoltam, írok valamicskét.
Csak gondolatom nem sok van, mert nem törpénik semmi, Feca dolgait meg majd elmondja ő maga.
Hogy elmentem-e a tangóra? El biza'! És még jól is éreztem magam. Úgy fel voltam pörögve utána attól, hogy csináltam valamit, amit eddig nem, hogy megismertem egy másik -hozzáteszem: nem kétballábas- énemet is, hogy mondtam Fecának, hogy mindenképp mennünk kell együtt is, ha lesz munkája.
Mert most idegen férfiakkal táncoltam, akikről semmit sem tudtam, mégis elvárták, hogy meg legyen köztünk az összhang. Hát szégyen vagy sem, nem megy nekem csak úgy az ismeretlenekhez való odasimulás. :) De ennek ellenére is mondták, hogy jó vagyok, és tényleg, őszintén élveztem. Úgyhogy el tudom képzelni, mennyire jó lehetne Fecával. Lesz is, remélem!
Mióta visszajött Natalie, nem dolgozom olyan sokat, mivel vége a nyárnak -legalábbis a naptár szerint-, a gyerekek iskolában vannak, a szülők dolgoznak, úgyhogy nem túlzás, ha azt mondom, hogy kong a hotel. Úgy, hogy nemrég még mindennap 5-6-7 órákat dolgoztam és reméltem, hogy másnap esetleg elég, ha 9-10-re megyek. Na de hát ilyen ez. De mondták is, mikor felvettek, hogy erre számítsak. A lényeg, hogy most elkezdek valami másodállást keresni. Tegnap pár órát Viktorijával és a kislányaival (6 és 4 évesek) töltöttem. Nem beszélnek, csak egy kicsit értenek angolul, mégis olyan jól éreztem velük magam, úgy egymásra hangolódtunk beszéd nélkül is, hogy úgy döntöttem, először mindenképp valamilyen babysitter állást próbálok meg találni. Kb 10éves korom óta állandóan körül vagyok véve kisgyerekekkel, nekem szükségem van rájuk, szükségem van a társaságukra. Sokszor sokkal jobb és könnyebb velük, mint a felnőttekkel. Mert a "nagyoknak" mindig vannak problémáik, mindig elégedetlenek, mindig aggódnak valamiért. A gyerekek viszont legtöbbször boldogok, nevetnek, szórakoznak, játszanak. Gondtalanok és őszinték. Jó, nem mindegyik, de a többség. Ezért olyan felszabadító velük lenni. Kikapcsol az ember, nem kell annyit gondolkodnia, csak élveznie a most-ot velük. Persze, oda kell figyelni, vigyázni kell rájuk, gondoskodni róluk, de ez akkor sem olyan megterhelő. Mondom mindezt úgy, hogy nincs gyerekem, úgyhogy fogalmam sincs, miről beszélek. :)
Na mindegy, értitek ti, szerintem.
Haaaaj,haj, egyre többet gondolok, amúgy, az anyaságra. Hogy "Jaj, mikor már?". Én már kész vagyok, és szerintem Feca is. Tudom, hogy jó szülők leszünk, mert gondoskodóak, értelmesek vagyunk, szeretjük és tiszteljük egymást, amit nagyon fontos egy gyereknek látnia, és én tényleg úgy érzem, hogy ez az én dolgom az életben.
És azzal is tökéletesen egyetértek, amit Te írtál, Zsuzsa: hogy ha gyerek van, mindent elfelejt az ember, ami korábban volt, és hogy az a legnagyobb utazás az életben. Mikor kijöttünk, arra gondoltam, milyen jó lesz majd, ha utazgathatunk, ha meghetetjük, hogy "átruccanunk" a Kanári-szigetekre. Most viszont, hogy itt vagyunk, arra spórolunk, hogy hazamehessünk Karácsonyra. Vicces ez. Legalább kiderült, hogy mit akarunk igazán az élettől: családot és barátokat. Persze, jó lenne velük együtt utazgatni, és remélem, egyszer (nem is olyan sokára) megtehetjük. De csak maga az utazgatás engem már nem vonz. Nem tudom értékelni, ha nem oszthatom meg. És egy fénykép nem ugyanolyan. Bárhová is megyünk, mindig arra gondolok, hogy ez ennek és annak mennyire tetszene. Anyunak az arborétum, Apunak a "jószágok" és a táj, Satyának a hangulatos kis koncsmákok, Anita = Jelly bean, Marikának az édességboltok, amiktől még nekem is megremeg a térdem, amikor pedig gyerekruhák között mászkálok (ami hm...hogy,hogy nem egyre gyakrabban megesik :) ), arra gondolok, mennyire imádnák Ancsáék ezeket Zoén.
És nem tudom, hogy ez egy olyan dolog-e, amivel kapcsolatban csak időre van szüksége az embernek. Azt hiszem, én ilyen vagyok külföldön: család- és barátcentrikus. Persze, Ági, mer' mindig az kéne neked, ami nincs!
De! Nem vagyok boldogtalan,félreértés ne essék, mert, ugye, van nekem itt egy Fecám. :) És nagyon sok mindent elég, ha vele megoszthatok. Úgyhogy sok dolog van, amit értékelek itt is. Nyilván, különben már rég otthon lennék és a munkaügyi központ előtt várnék, hogy kinyisson. ;) Alapvetően boldogabb vagyok itt, mint otthon voltam. Sokkal kevesebb a gondom, sokkal elégedettebb vagyok az élettel és ez a lényeg, szerintem. Persze, ez azért is lehet, mert érzem, tudom, hogy elég sokat változtam, mióta itt vagyok. Próbálom mindenben a jót meglátni, a rosszakat pedig, mint szükséges velejárót, elfogadni. És mennyivel könnyebb így minden...
Na jól van, a hajam megszáradt, úgyhogy megyek, mert "ezer a dolog" :)
Még annyit, hogy nem kell megijedni és Fecának "Aaaajjaj, haver, bajban vagy, kösd fel a gyatyádat, az asszony gyereket akar!"-üzeneteket írni, mert bármennyire is akar, az asszony sokkal felelősségteljesebb annál, hogy most a semmire szüljön egy gyereket. Nem várok saját házra, de egy kis megtakarításra mindenképp. Úgyhogy megnyugodhattok, pár sörözésre még van időtök. :)
Szép napot és puszi nektek!